Barion Pixel

A floráriumokat az éppen szezonálisan rendelkezésre álló növényekből készítjük, a sziklák és egyéb dekorációs elemek is eltérhetnek a képen látható mintadarabétól.

Méretek:

legnagyobb átmérő 19 cm

Gondozás:

A lényeg: ezt a floráriumot úgy kezeld, mint egy távoli, trópusi esőerdőt.

Tedd világos helyre, figyeld, de nem kell vele semmit sem tenned. A vízkörforgás önmagától működik! Röviden és velősen: Florárium gondozás típusok

 

A zárt floráriumokat mi megfelelő mennyiségű vízzel belocsolva adjuk át. Ha lehetőség van rá, hogy az elkészítés után pár napig megfigyeljük, akkor a növényeknek is ideje lesz rá, hogy biztosan megtalálják új helyüket. Átadás után tehát NEM KELL LOCSOLNI.

Zárt floráriumunk a következő gondozást igényli:

  • A zárt florárium alapvetően nem igényel komolyabb gondozást, mert zárt rendszerként újrahasznosítja a vizet. Folyadék utánpótlására akkor lehet szükség, ha a dugó vagy tető nem zár hermetikusan. Ilyenkor minimális vízmennyiségű, lágy vizet juttassunk a floráriumba. Ez mindössze néhány cm3 legyen, mert eltávolítani a vizet sokkal nehezebb.
  • A párásodást mindenképpen figyelni kell! Ha túl sok pára csapódik le az üveg belsejében (az üvegfelület 50% feletti mértékben), akkor a floráriumot szellőztetni szükséges, hogy elkerüljük a növények rothadását. Az általunk készített floráriumok páratartalmát minden esetben optimális értékre beállítjuk.
  • Tűző napra SOHA, még télen sem szabad tenni, mert könnyen felszökik a hőmérséklet (üvegház hatás). Ilyenkor az üveg vagy palack először rendellenesen bepárásodik, ez legyen figyelmeztető jel!  Ha ekkor sem lépünk közbe, a palack belsejében és a növények megfőhetnek!
  • Az esetlegesen lehulló, megbarnult leveleket ki kell venni!
  • A floráriumokat 18-21 Celsius foknál magasabb hőmérsékleten tartva – akár radiátor közelében – figyelni szükséges, ugyanis egyes növények a 25 fokot már kevésbé kedvelik. A moha ilyenkor hajlamos megbarnulni, különösen ha még véletlenül a nap is éri a floráriumot (akár függönyön keresztül is).

Részletes gondozási útmutató: Florárium gondozása

Bármilyen kétség esetén írj nekünk minél hamarabb és küldj fotót a floráriumról minden szögből.

Üveggömb florárium 19 cm-es “Ösvény”

A floráriumokat az éppen szezonálisan rendelkezésre álló növényekből készítjük, a sziklák és egyéb dekorációs elemek is eltérhetnek a képen látható mintadarabétól.

A floráriumon egy hangsúlyos ösvény vezet keresztül, amelyet két oldalról növények szegélyeznek.

15.000Ft

Áraink alanyi mentesség miatt nem tartalmaznak ÁFA-t!

Rövid ismertető

A florárium aljába kavicsréteg került, amelyet tőzeg moha, aktív szén a szubsztrát követ. A florárium földrétegbe ültettük a párakedvelő növényeket. A felszínt mohával és a levelek színeivel harmonizáló ösvénnyel dekoráltuk.

A beültetésben a következő növények szerepelhetnek:

  • fittónia – több színvariáns
  • fátyol aszparágusz
  • moha

A beültetést mindig a rendelkezésre álló fittónia színvariánsokkal készítjük. Az ösvényhez használt dekorkő színe is változhat, attól függően, hogy mi áll rendelkezésünkre.

“Azonnal vihető” kategória: ezek a floráriumok el vannak készítve. Ha ilyet vásárolsz, és néhány órán belül el szeretnéd vinni, mindenképpen telefonálj! (Átvételi pont: Kapcsolat) A rendszeresen készített darabok esetében NEM azt a konkrét terméket látod a fotón, amit meg fogsz kapni, a sziklák és a növények eltérhetnek. Ha ezzel kapcsolatban kérdésed van, mindenképpen a megrendelés előtt keress minket elérhetőségeinken.

“Megrendelhető” kategória: ezeket a floráriumokat megrendelésre készítjük. Ha már több is készült belőle, akkor a termékkép galériában láthatod a korábban készült darabokat. E-mailben vagy telefonon tudunk felvilágosítást adni arról, hogy mikorra tud elkészülni. (Ez néhány órától néhány napig terjed általában.) Ha van olyan eleme a floráriumnak, ami különösen megtetszett és ragaszkodsz hozzá (pl. szikla színe vagy a növény fajtája, színe), kérjük, jelezd nekünk, hogy a készítésnél figyelembe tudjuk venni.

A florárium érzékeny jószág, ezért elsősorban a személyes átvételt javasoljuk, amelyre Budapest XVIII. kerületében, műhelyünkben, az M0-ás autóúttól 10 percnyire, az M5-ös autópálya bevezető szakaszától 5 percnyire tudsz sort keríteni. A személyes átvétel előre egyeztetett időpontban, HÉTVÉGÉN is lehetséges! Kérjük, hogy a megrendelés Megjegyzés rovatába írd be, mikor szeretnéd átvenni a floráriumot, vagy keress minket e-mailben vagy munkaidőben a következő telefonszámon: 06 20 521 5960.

Útvonalterv az M0-ás lehajtóról

Házhozszállítást Budapesten és a fővárosi agglomerációban kérhetsz. A kiszállítás Budapesten és az agglomerációban hetente egy alkalommal, szerdai napon történik. A kiszállítás pontos idejéről a futárszolgálat e-mail és sms értesítést küld.

  • Budapest területén belül
    (szerdai kiszállítási napon): 5.300 Ft
  • Agglomeráció területén
    (szerdai kiszállítási napon)7.200 Ft
  • Budapest és az agglomeráció területén belül
    (expressz kiszállítás, 1 munkanapon belül): 9.700 Ft

Lehetőség van expressz kiszállításra is, ha ilyet szeretnél és a florárium rendelkezésre áll, keress minket elérhetőségeinken!

Foxpost automatába kézbesítés floráriumra NEM LEHETSÉGES, nemcsak mert törékeny, hanem azért sem, mert egy borulás is tönkreteszi. Foxpost kézbesítést csak olyan termékekre kérhetsz, amik nem érzékenyek erre.

Azt szeretnénk, hogy pontosan azt a terméket vásárold meg, amire igazán szükséged van. Ezért ha vásárlás előtt felmerült benned kérdés a termékkel kapcsolatban, itt felteheted és mi rövid időn belül válaszolunk neked.

Megosztás

További munkáink:

Üvegbúra florárium 25 cm-es “Egy bögre kávé”

16.500Ft

Üvegbúra florárium 25 cm-es “Kávé lávakövön”

15.500Ft