A florárium kapcsán sokszor előfordul az a kifejezés is, hogy a florárium mini ökoszisztéma üvegben. Olvashatjuk több helyen a bioaktív florárium vagy bioaktív terrárium kifejezéseket is. A kettő – az ökoszisztéma és a bioaktív jellemző – szorosan összefügg.
Járjuk körbe, mit jelent a bioaktív jelleg az üvegbe zárt ökoszisztéma esetében!
Mi az az ökoszisztéma?
Az ökoszisztéma egy olyan rendszer, amelyben az élőlények (növények, állatok, baktériumok stb.) és élettelen környezetük működő egységként kölcsönhatásban vannak egymással.
Mi ebben a lényeges elem?
Hát az, hogy működő egységként vannak kölcsönhatásban az élő és élettelen elemek.
Vagyis a növények élnek, jól érzik magukat, fejlődnek.
Élettelen elemek a kövek, sziklák, a víz és a gázok.
Különlegesség, hogy azzal hogy lezárjuk a floráriumot, a pára és a levegő – a gázok – változását, reagálását a tágabb környezetben bekövetkezett változásokra lényegében kiszűrjük. A zárt floráriumban a pára, illetve a víz körforgása és a gázok körforgása egy limitált helyen történik. Vagyis csak két környezeti elem marad: a hőmérséklet és a fény, ami változó. A lezárást követően – még akkor is, ha a florárium beállt, jól érzi magát – ezen elemek hirtelen változása kibillentheti az egyensúlyi állapotból.
Az élő elemek is jelen vannak ebben a mini ökoszisztémában. A lebontó baktériumok, a levegőben lévő vírusok illetve penész spórák ugyanúgy bekerülnek a floráriumba, mint ahogyan a környezetünkben is megtalálhatóak a levegőben. Onnantól kezdve viszont már az ökoszisztémán belül az egyensúlyi állapot részeivé válnak.
A florárium nagy és látványos elemei a növények, amelyek szintén versenyeznek egymással és minden faj az egyensúlyi állapot, a számára egyensúlyi állapot elérésére törekszik.
A florárium esetében különösen jól megfigyelhető, hogy mennyire fontos egy egyensúlyi állapot.
A létrehozott ökoszisztéma tökéletesen működik mindaddig, amíg a környezetében nem következik be valamilyen drasztikus változás.
Mi az, ami meg tud változni a floráriumban?
Bármennyire is stabilnak tűnik egy florárium, természetes folyamat, hogy a hirtelen nagy változásokra reagál.
Az élet kialakulása a hőmérséklet függvénye. Nincs ez másként egy mini életközösség esetében sem.
A fűtési szezon beindulásával, a gyorsan jött tavaszi felmelegedéssel, és a nyári hőségriadókkal olyan hőmérséklet ugrás következik be, amire sokszor reagál a florárium. Az első áldozat a moha szokott lenni, ami megbarnul.
A sötétebb téli hónapok szintén komoly változásokat okozhatnak. Ha pedig a sötétség a meleggel párosul, máris beindulhat a penészedés.
A növények is élik életciklusukat, ami növekedéssel jár.
Összegezve tehát: az ökoszisztéma jelleg a zárt rendszerben zajló kölcsönhatásokra és az egyensúlyra utal.
Bioaktív florárium
Mit jelent a bioaktív florárium? Nézzük meg itt is a definíciót!
A bioaktív terrárium egy vagy több szárazföldi állatfaj elhelyezésére szolgáló terrárium, amely élő növényeket, kis gerinctelen állatok és mikroorganizmusok populációit foglalja magában, az elsődleges fajok salakanyagainak fogyasztására és lebontására.
Beavatkozás nélkül működő rendszer, vagyis nem igényel etetést és takarítást.
Vagyis a bioaktív rendszer a zárt ökoszisztémát állatokkal együtt hozza létre.
Milyen állatok élnek, élhetnek egy zárt floráriumban?
A florárium állata az ugróvillás.
Már több helyen írtunk az ugróvillásokról, sőt, kísérletet is végeztünk annak bizonyítására, hogy mi a szerepük egy florárium életében.
Természetesen kerülhetnek be más állatok – férgek, csigák – is a floráriumba, leginkább a földdel, de egyáltalán nem biztos, hogy a növényekkel “békében” tudnak együtt élni. Vagyis egy idő múlva az ökoszisztéma fel fog borulni.
Mit tudunk megfigyelni az ökoszisztéma működéséről, ha floráriumunk van?
Ez bizony nem egy rövid távú projekt! Akár másfél évbe is beletelik, amíg egy florárium képe teljesen megváltozik, de még mindig él!
Ha véletlenül a napsütésben felejtjük, és azt hisszük, hogy vége van, még akkor is újra tud éledni!
Próbáld ki te is!