japanese-6284391_1920
japanese-6284391_1920

Zen kert

A “zen kert” név hallatán egyből érezzük, hogy ez valamilyen relaxáló, nyugodt, stresszmentes dolog lehet. Ez már önmagában is jó, de nézzük meg közelebbről, mi is pontosan a zen kert!

Üveggömbbe készített mini zen kert florárium részlete
Üveggömbbe készített mini zen kert florárium részlete

Zen kert: meditáció

A zen kert a japánkert egyik fajtája, angol neve Japanese rock garden, vagyis japán sziklakert vagy “száraz tájkép”. A zen kert általában relatíve kicsi, fal veszi körül, és jellemzően egy pont felé mutatja a kompozíciót, egy külső nézőpont felé. Ez a külső szemlélőpont a monostor vagy a templom vezetőjének háza vagy szobája volt. A klasszikus zen kerteket Kyoto-ban, a Muromachi időszakban – a japán “reneszánsz” idején –  hozták létre a zen buddhisták. Céljuk a kerttel az volt, hogy imitálják a természet esszenciáját, azért hogy az segítse őket a létezés valódi értelméről való meditációban.

A zen buddhizmus a 12. században terjedt el Japánban, leginkább a szamurájok körében, akik nagyra becsülték az önfegyelem előírását. A korai zen templomok kertjei a kínai kertépítészet szerint épültek, tóval, szigetekkel. Az első zen kertet 1336-ban építették, mégpedig akkor, amikor egy buddhista templomot zen monostorrá alakítottak. A kertet több részre osztották, ezek között épült meg az első “száraz vízesés”, és itt jelent meg az első lapos “meditáció szikla” is, amelynek célja az volt, hogy segítse az elmélyülést.

Hogyan épülnek fel a zen kertek?

A legfontosabb pont a sziklák, kövek megfelelő kiválasztása. A kiválasztásnak és az elhelyezésnek hagyományai és szabályai vannak, amelyet a kertépítőnek követnie kell.

A sziklákat a következő “fajtákra” osztja a japánkertek építéséről szóló kézikönyv, a Sakuteiki:

  • magas függőleges
  • alacsony függőleges
  • bolthajtásos, átívelő
  • támasztó
  • lapos

A zen kert “hegyeinek” megalkotásához vulkanikus kőzetet kell választani, éles, csiszolatlan szélekkel. A sima, kerek, üledékes kőzetekből származó kövek határoló kövei, határvonalai lesznek a sóderből készített “folyóknak” vagy “tengerpartoknak”.

A köveknek a néző felé mindig legszebb oldalukat kell mutatniuk. Mindig több vízszintes mint függőleges kő legyen a kertben. Ha vannak “elrohanó” kövek, mindig kellenek “üldözők” is. Ha vannak “támaszkodó kövek”, kellenek “támogatók” is. – mondja a Sakuteiki.

A sziklákat és a köveket szinte soha nem helyezik el egyvonalban vagy szimmetrikusan. A leggyakoribb elrendezés a hármas sziklacsoport. Egy általánosan használt triád elrendezésben egy függőlegesen álló sziklát két kisebb szikla szegélyez. Ez az elrendezés Buddhát és két kísérőjét szimbolizálja. Egy másik alapelrendezésben egy magas, függőleges szikla, egy támasztó és egy lapos szikla szerepel.

Fontos alapelv még, hogy a választott sziklák változatosak legyenek színben, formában és méretben, de kerülendők az élénk színek, mivel eltéríthetik, elterelhetik a néző figyelmét, illetve ha a sziklákon vannak repedések, vonalak, azok egy irányba kell hogy fussanak. A sziklák tehát több dolgot is szimbolizálnak a zen kertben: jelezhetik a “hegyet”, Buddhát, illetve még a zen kert bejáratánál “őrt is állhatnak”.

A későbbi korokban még egy új alapelv csatlakozott a fentiekhez: a suteishi, vagyis a “hulladék” vagy “névtelen” sziklák, amelyeket láthatóan véletlenszerűen helyeztek el a kertben, ezzel spontaneitást kölcsönözve a kert design-jának.

A zen kertekben leggyakrabban sódert használnak inkább mint homokot, mert azt kevésbé rongálja meg a szél vagy az eső. A sódert hullámok vagy vízfodrozódás formára gereblyézik. A zen papok számára a gereblyézés a koncentrációt segíti, mert a vonalak tökéletességét nem könnyű elérni. A minták azonban időről-időre változnak, vagyis kitalálásuk és megvalósításuk kreatív és inspiráló foglalatosság.

A kövek és más kertelemek elrendezése a hegyeket és természetes vizeket, tájakat, szigeteket, folyókat és vízeséseket idézi. A köveket és a formázott cserjéket felcserélhető módon használják. A legtöbb kertben a moha is szerepet kap: ez az “erdő”, amely a szárazföldet borítja.

Miniatűr zen kert

Miért is kéne hiányolnia a zen meditációt és nyugalmat annak, akinek nincs saját kertje?

A növények növekedését, a harmonikus design-t és a geometrikus vonalak szépségét az is csodálhatja, aki egy miniatűr zen kert boldog tulajdonosa!

A MiniKert Florárium elkészítette a “Zen kert” üveg floráriumot, amelyhez egy miniatűr fa gereblyét is készítettünk, hogy kedvedre gyakorolhasd a zen meditációt, koncentrációt vagy egyszerűen csak gondozhasd minikertedet.

Mit tartottunk szem előtt?

  • Olyan kis méretű növényeket választottunk, amelyeket könnyedén képzelhetünk fának vagy bokornak.
  • A növényeknek kialakítottunk egy kis “tálat”, hiszen őket neked kell nagy precizitással locsolnod, nem az eső fogja megtenni. A becsapódó vízcseppek pedig nem kell, hogy látható nyomot hagyjanak.
  • A sziklákat nagy gondossággal, a zen kert építési szabályoknak megfelelően választottuk.
  • Sóder helyett durvább, szürke homokot használtunk a florárium felületének felében, amelyhez te is hozzáférhetsz és óvatos mozdulatokkal gereblyézhetsz.

A nyitottabb zen kertre vágyóknak készült zen kert kusamono növénytál verzió is:

 

Nyugalmas pillanatokat és sok boldog meditációt kívánunk!

Megosztás:

És a többi...

Ajándék rendelés online

Szeretnél valakinek különleges ajándékot küldeni, de nem tudod, hogyan fog eljutni hozzá? Gondolkodtál már a virágküldésen, de mégsem egészen virágcsokrot szeretnél küldeni? Esetleg külföldön élsz,

Tovább olvasom »

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás